2011/11/28

I. fejezet: A legrosszabb legjobb út part 3


Amikor a csapat végre megérkezett Grazba a gyerekek vagy aludtad vagy félálomban ülve, üres tekintettel bámultak ki a fejükből. A busz élesen fékezett és a leghátsó ülésről egy elbóbiskolt srác gurult előre. Ettől mindenki felélénkült és a hangos nevetés hosszú perceken áttartott. Mire újból csend lett a busz már le is parkolt és a tanárnő felállt hogy bejelentse, amit már mindenki észrevett – kivéve egy másik fiút aki a busz leghátuljában szundikált – megérkeztek. Mindenki kiszállt a buszsofőrt és a még mindig az igazak álmát alvó Andrist kivéve. Tamy és Lizi vállukra vetették táskáikat és a sor legvégén kullogva megkezdték a városnézést. A főutcán végighaladva sok szép régi épületet láttak majd megcsodáltak egy barokk templomot, és végül felmásztak egy nagyobb domb tetején található óratoronyhoz a Schlossberghez közben megpróbálták memorizálni az útvonalat több-kevesebb sikerrel.
A végső úti cél egy múzeum volt, ami a régi, lovagkori öltözéket és fegyverzetet mutatta be. Az osztály két részre oszlott és sajnos Tamy meg Lizi elszakadtak egymástól. A „number one” csoport angolul hallgatta az idegenvezetőt, aki egy nagyon helyes huszonéves srác volt. Csapzott fekete haja a szemébe lógott, fehér bőréhez jól állt a fekete ing, amit munkaruhaként kellett viselnie. A neve is tökéletesen illett ehhez a kinézethez: Konrád.
A másik csapatot németül vezette körbe egy szintén húszas éveiben járó, de kevésbé csinos férfiú. Barna haja rövidre volt nyírva, arca kissé borostás volt, de a szeme gyönyörű szép barna volt és olyan áthatóan tudott nézni, hogy az ember úgy érezte a gondolataiban olvas, az ő neve Heinrich volt.
A csoportok szétváltak és vezetőiket követve megkezdték a múzeum termeinek felderítését…
^^ * ~ ¤ ~ * ^^
Eközben a busz hátsó ülésén Andris épp élete legszörnyűbb álmával küzdött. Egy bohóc kergette a Tescoban és közben azt ordítozta, hogy: „Bepisilős Andris! A bénák bajnoka!”. Befutott a borok közé, de a folyosó végét éppen takarították és tudta, hogy egy takarító nénit soha nem szabad megzavarni, ha van mivel támadjon. Andris csapdába került az egyetlen kijárat visszafelé vezetett volna, de ott elállta az utat a rémséges bohóc kezében egy pelenkával. A förmedvény lassú léptekkel megindult a félelemtől remegő fiú felé. Egyre közelebb és közelebb ért… Már csak néhány lépés választotta el őket. A rém bevetette a gonosz karakterek legjellemzőbb effektusát, a gonosz nevetést. Andris bohócot még mosolyogni sem látott, nemhogy kacagni. Meg is lepte, hogy ez a gonosz nevetés milyen mesteri szintre volt fejlesztve, kicsit olyan volt, mint Voldemorté… Na nem! Annyira azért nem volt jó, de mondjuk Féregfarkénak beillett volna. A bohóc még két lépést tett, és olyan dolog történt, amire a gonosz láthatóan előre felkészült… Szükség volt a pelenkára… Andris az ég felé akart nézni, de csak a supermarket mennyezetét látta rajta a lámpákkal és a kamerákkal, melyek rögzítették ezt a szégyenteljes napot. Elordította magát…